Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.08., Koppány névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Lelki nap és a Missziós kereszt Szarvason március 29-én

„Áll a Krisztus szent keresztje…”

 

Húsvétra készülünk a GFF Szarvasi Gyakorlóintézményében. Szokás szerint a nagyböjtben lelki napot szenteltünk az elmélyülésre, a készületre. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodájának munkatársai, a Szegedi Gál Ferenc Főiskola tanárai és katekéta hallgatói az idén is eljöttek hozzánk, hogy érdekes, és értékes foglalkozásokat vezessenek iskolásainknak. A fő téma minden osztályban a kereszt, a húsvét volt, persze a korosztálynak megfelelő játékokkal, énekekkel, érdekes történetekkel, kézműveskedéssel, vagy komoly beszélgetésekkel. Minden osztály tevékenységét egy-két hitoktató, vagy katekéta hallgató vezette, és az első osztályban evangélikus hitoktató is részt vett a munkában. Szolgálatukat Főiskolánk hallgatói segítették, közben beleláthattak, milyen a gyermekeknek szóló lelki gyakorlat, azaz: „egy érdekes hittan óra”.

Igen, érdekes! Gyermekeink nagyon nyitottak mindenre, ami a szeretetről, saját magukról, az emberekről, a kapcsolatokról, az ünnepeinkről – azaz Isten csodálatos világáról szól! Főleg így, játékosan, az élménypedagógia változatos módszereivel, tevékenykedtetéssel! Kicsik-nagyok igen aktívak voltak az órákon, és a szokásosnál is jobban figyeltek egymásra, nevelőikre.

Míg a diákok a hitoktatók vezetésével hangolódtak a húsvét misztériumára, a felnőttek Dr. Kozma Gábor diakónus-rektor, főiskolai tanár vezetésével nagyböjti elmélkedésen vehettek részt. Ezen a húsvét üzenetét a keresztény nevelés nézőpontjából tárgyalták, és szó volt a nagyböjti készülődés kapcsán a pedagógusok tennivalóiról, mind saját magukkal szemben, mind a gondjukra bízott gyermekek érdekében.

Az idén különösen ünnepélyes, és felemelő volt a húsvéti készület: március 29-én a mi egyházközségünkbe érkezett a Missziós kereszt! E csodálatos alkotás, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a napokban egyházmegyénkben 14 templomba látogat el, ahol szentmisék, imaórák, szentségimádások, és hittanos programok keretében imádkozhatnak együtt a hívek. Mi is, miután az iskolában kellően felkészültünk rá, imaórán vehettünk részt a Szent Klára templomunkban, így mi is ott lehettünk a Missziós Kereszt mellett!

Az imaóra keretében plébánosunk, Seidl Ambrus atya „Krisztus hét szava a kereszten” témáról beszélt, kiemelve, hogy Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. Mi hogyan állunk az ellenségszeretettel? Meg tudunk-e bocsátani ellenségeinknek? El tudjuk-e felejteni a sértéseket? Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy legalább imádkozni tudjunk az ellenünk vétőkért. Erre is emlékeztet bennünket a kereszt. Jézus példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete győzelmes. Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre.

Seidl Ambrus plébános úr tanítását követően Dr. Kozma Gábor diakónus-rektor úr a missziós keresztről elmélkedett, és a gyermekek figyelmét a jövő évi magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra irányította. Felidézte, hogy 81 évvel ezelőtt egyszer már volt Budapesten ilyen kongresszus, ami nagyon sok akkori gyermeknek is életre szóló emlékeket adott. Közülük néhányan még most is köztünk vannak, és hallhatjuk tőlük, hogyan erősítették őket ezek az emlékek egy hosszú életen át. A mai gyermekek számára is itt a lehetőség, hogy összefogjanak egymással, szüleikkel, tanáraikkal, és részt vegyenek a jövő évi kongresszus nekik szóló programjan, hogy ők is minél több élményekkel gyarapodhassanak.

Tisztelet és hálás köszönet mindenkinek, aki segítséget nyújtott e szép napon lelki gyakorlatunkhoz, és megtisztelt minket részvételével, jelenlétével!

„Vegyük észre, hogy a kereszthordozásban nem vagyunk egyedül! Istenem! Segíts, hogy ne elviselhetetlen teherként tekintsünk a keresztre, hanem hordozzuk azt, mint a vigasztalás és lelki erősség forrását!” Ámen.

 

 

Gyekiczki Istvánné hitoktató