Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.08., Koppány névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Rendhagyó irodalom óra a Gyakorlóban​...​

7. és 8. osztályos diákjaink "A magyar költészet napjához" kapcsolódóan egy helyi íróval (és verseket is "költögetővel"), Litauszki Gáborral találkozhattak, beszélgethettek. Vendégünk mesélt az életéről, gyermekkoráról, iskolás éveiről, az íráshoz és az irodalomhoz fűződő viszonyáról, melyet nagy érdeklődéssel hallgattak a gyerekek, akik maguk is kérdésekkel irányíthatták a beszélgetés menetét. József Attilához kapcsolódóan -aki egyik kedvenc költője Vendégünknek- verseket is hozott magával, amik hozzá íródtak, róla szólnak, s melyeket Tolisz Teodóra és Tóth Etele 8. osztályosok tolmácsolásában hallhattak diákjaink, József Attila Tiszta szívvel költeménye mellett. Részlet hangzott el még első novelláskötetéből, a Petróleumból, mely stílusosan a hirtelen tavaszról szólt, zárásképpen Litauszki Gábor: Tavasz és nyár között verse pedig egy kis biztatás volt tanulóinknak (is): "Valahol, messze tájról, elindult már a nyár."
Sok érdekes információhoz jutottunk a 45 perc alatt, de azért rengeteg felmerült kérdés maradt bennünk, melyek megválaszolására reméljük egy következő alkalommal sort keríthetünk.


Köszönjük!


​A beszélgetést vezette:  ​
Stafira-Lovas Ilona ​ tanár​

Rendhagyó irodalom óra a Gyakorlóban​...​