A Kosáry Domokos Történelemversenyt a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete – a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal társszervezésben – első alkalommal rendezte meg a 2017/18-as tanévben. A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolából Kugyela Ádám nyolcadikos tanuló mérettette meg magát. Az első, írásbeli, helyi fordulóra 2017. december 5-én került sor. Az 1848-1920 közötti magyar és egyetemes történelem volt a téma. Ádám az “akadályt” leküzdötte, így a regionális fordulón találta magát, melyet Szegeden rendeztek meg 2018. február 20-án. Az írásbeli feladatsor az 1920-1945 közötti magyar és egyetemes történelem időszakát foglalta magába. Ádám nagyszerű teljesítményt nyújtott, korosztályában 9. helyet érte el, így négyszáz induló közül elődöntőbe jutott! Erre a fordulóra május 18-án kerül majd sor Budapesten. Addig még sok munka vár iskolánk polgárára, „ifjú történészére”és felkészítő tanárára Stafira Árpád történelem szakos tanárra.
≡
Menü
2024.10.06.,
Brúnó, Renáta névnapja van.
Brúnó, Renáta névnapja van.
- Szervezet
- Magunkról
- Tanulmányi ügyek
- A félév rendje
- Tanulmányi Osztály
- Érvényes mintatantervek
- NEPTUN rendszerben kérvények beadása
- Diákigazolvány igénylés
- Térítési díjak
- Záróvizsga tételek
- Szigorlati tételsorok
- Portfólió követelmények
- Szakdolgozati segédlet
- Formanyomtatványok
- Tanulmányi és vizsgaszabályzat
- Nyelvtanulás, nyelvvizsgák
- Hirdetmények
- Diplomás Pályakövető Rendszer
- Képzések
- Hírek
- ERASMUS+
- Tudomány