Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.08., Koppány névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Pénz7 – 2018

Iskolánk ebben az évben is csatlakozott a Pénz7 nevű országos programhoz, aminek a keretében a Pénzügyi és Vállalkozói témahét mellett nagyon sokat játszottunk. 2018-ban a központi téma a „Hitelekről okosan!”, valamint az „Üzleti ötlet és együttműködés” volt.

Az utóbbi témában meghívott vendégeink többek között Lipcsei Zoltán és felesége Lipcseiné Varga Erika, Csányi Alexandra valamint Bunta Lóránd voltak, az okos hitelekről pedig a békési pénzintézet vendégelőadója tartott interaktív előadást.

Képgalériák: 1, 2, 3, 4

180312 penzhet 02

Lipcsei Zoltán csirketenyésztéssel foglalkozik, és most már családi vállalkozásról beszélt, hiszen 4 gyermeke közül kettő lépett a nyomdokaiba.
Feleségével elmondták, hogy a nulláról kezdve hogyan jutottak el több tízezer csirkét befogadó telepek létrehozásáig. Kezdetben ketten dolgoztak háromezer csirkével, mindent kézi erővel csináltak, majd lassan gépesítettek mindent, és egyre nagyobb beruházások történtek, megragadtak minden pályázati lehetőséget.
Felesége, Lipcseiné Varga Erika kecsketenyésztéssel foglalkozik, kecskesajtot állít elő, amit több helyen is értékesít.
Mind a ketten több eredményüket is elhozták megmutatni a gyerekeknek.

180312 penzhet 03

Következő nap Csányi Alexandra volt a vendégünk, párjával szintén kecsketenyésztéssel foglalkoznak, és a kecskesajt mellett tehénsajtot is készítenek.
Alexandra elmesélte, hogy 2 anyakecskével kezdték a gazdaságot. Azért választották a kecskét, mert úgy gondolták, hogy egészséges ételeket fogyasszanak gyermekeikkel együtt.
Azóta már 25 anyakecskéjük van, és a kezdeti kézzel fejést is gépesítették. Többször is nem várt lehetőséget kaptak, hogy mintaboltot tudtak nyitni nem csak a közelben, Békéscsabán, hanem Budapesten is.
Kérdésemre, hogy igénybe vettek-e valamilyen támogatást, pályázatot, Alexandra azt mondta, hogy nem és nem is fog.
Alexandra – akárcsak Erika –, szintén részt vett több sajt és túróversenyen, ahol mind a ketten rangos elismeréseket kaptak.

180312 penzhet 04

Bunta Lóránd iskolánk egykori tanulója, szintén fiatal vállalkozó, aki Békésen - a mai napokban divatos - STREETFOOD-dal foglalkozik. Helyi, friss termékekre alapozza a kínálatát. Lóránd elmesélte, hogy érettségi után felsőoktatás volt az irány, majd az ötlet kipattanása után, azonnal belevágott. Gondolkodik a bővítésen, a hatékony működtetésen.

Minden előadó számára a legfontosabb gondolat a következő volt: Cél, Minőség, Hatékonyság.
Mind a három előadáson elhangzott, hogy nagyon keményen kell dolgozni azért, hogy eredményeket érjen el valaki. Egy vállalkozás szempontjából pedig nagyon fontos, hogy a megtermelt hasznot befektessék, illetve visszaforgassák a vállalkozásba.

180312 penzhet 05

Pénteki napon került sor a hitelek megbeszélésére. A békési pénzintézet előadója, érdekes, sok új információt tartalmazó interaktív előadást tartott 4 osztály számára. A tanulók sok esetben nem ismerik a lehetőségeket, illetve ha igen, akkor szinte kivétel nélkül csak negatív élményekről beszéltek. Az előadás során pontosították a fogalmakat, (önerő, fedezet, THM, futamidő, stb.) majd  a hitelek rendszerét, azok működését vizsgálták.

180312 penzhet 06

A hét nagy részében a Szociopoly nevű játékkal játszottunk az osztályokban. A játék során a gyerekek csapatokat alkottak, és egy-egy család egy hónapját játszhatták el.
Lehetőség volt gyermektelen, egy gyermekes, két gyermekes és három gyermekes családmodellt választani.
A közmunka, illetve a segély között a dobókocka döntött. A gyerekek megtapasztalhatták, hogy milyen nehéz kijönni a havi pénzből, ha esetleg nem sikerül valamilyen munkát kapni hónap közben, vagy valami nem várt kiadás jön közbe.
A felsőbb évfolyamosok hamarabb ráéreztek a játék ízére, ők életszerűbben gondolkoztak, a kisebbek inkább játéknak érezték.
Szombat délelőtt a tantestületi értekezlet zárásaként is játszottunk néhány lelkes pedagógussal.  

180312 penzhet 07

Csütörtök délután az egész iskola számára hirdettük a Csoki-tőzsdét, ahova osztályonként lehetett nevezni csapatokat. A játék az idén is nagy siker volt. A gyerekek egymást túlharsogva próbálták eladni, vagy venni részvényeket.

A tanórákon a közismereti és szakmai tanárok egy-egy pénzzel kapcsolatos témát dolgoztak fel.

180312 penzhet 08

Dr. Hajdú Antal:
A pénz és a bűn. A bűnözés és a pénz. Van összefüggés? Hogyan kerülhetjük el az áldozattá válást?
Ki az elkövető, mit érdemel, aki engedett a pénz csábításának és bűnbe esett?
A pénz –valószínűleg feltalálása óta- kézen fogva jár a bűnözéssel. Rablók, kalózok, útonállók, egyéb haramiák, legendás kasszafúrók, ill. a modern világ bankkártya hamisítói, internetes csalói „egy tőről fakadnak„, azaz ugyanaz mozgatja őket: megszerezni a másét, meggazdagodni munka nélkül és nagyon gyorsan!
A pénz nélkül a társadalmi élet ma már elképzelhetetlen. Akit „levesznek”, „átvernek” vagy kirabolnak, tragédiaként éli meg.
Milyen pénzügyi machinációkat üldöz a büntetőjog?  Mire figyeljünk, hogy ne nyúljanak le bennünket és ne váljunk elkövetőkké valamilyen pénzügyi visszaélés miatt?
Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a Pénz7 keretében hallgatóimmal március 6-án a 3. órán (214/A), illetve március 8-án az első órán (11.B) a második órán (12.L) és a harmadik órán (10.B.).

Dohányosné Bencsik Erika:
Tartottunk egy osztályfőnöki órát, ahol átvettük a hétköznapok során használatos fizetési módokat, stílusosan pincér osztály lévén a “ Fizetek Főúr “ címet adtuk a foglalkozásnak!
Zárásként megnéztünk egy tanulságos mesét.

A Pénz7 program a következő héten is folytatódik, azokkal, akik kimaradtak a héten a Szociopolyból.

Tarkovács Mátyásné