Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.08., Koppány névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Kreatív csapat tagjai országos filmes találkozón jártak

Országos filmes találkozón és szemlén ünnepelték a közösségi amatőr filmezést 2017. október 24-25-én Lakiteleken az NMI Művelődési Intézet szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. Iskolánk Kreatív Ipar csapata is meghívást kapott a rendezvényre.

A találkozó elsődleges célja egyrészt a tavalyi éveben lezajlott, az ország minden megyéjét érintő Közösségi Mozi és Médiaműhely mintaprogram méltó lezárása volt, másrészt, hogy kötetlen formában biztosítsa az interaktív szakmai tapasztalatcsere lehetőségét a projektben résztvevő közösségek számára. Az érdeklődés nem maradt el, az első Közösségi Mozi és Médiaműhely Országos Találkozóra közel 100 filmezés iránt elkötelezett fiatal érkezett az ország 19 megyéjéből. Dolgoztunk, filmeztünk, játszottunk, gondolkodtunk.. s mindezt ahogy a képek mutatják, igen jó hangulatban tettük.

„Mikor megérkeztünk azonnal barátkozni kezdtünk. Sok ismerősünk és barátunk lett. A program kezdetén kimentünk egy nagy térre, ahol a megyét képviselő fiatalok (az az mi is)  városonként álltunk oda, ahonnan mi jöttünk. Felülnézetből Magyarország és Erdély rajzolódott ki. Ezek után egy labdát dobáltunk egymásnak és el kellett mondanunk csoportonként, hogy honnan érkeztünk. Majd ezek után növekvő sorrendbe állítottak minket az alapján, hogy ki hány km-t utazott. Ezután a filmek bemutatása majd később a szakma szerkezetről és filmfelépítésről beszéltünk. 20:30 kor kezdődött az "cserebere est”, ahol egy cetlit kellett húzni minden csapatnak, amin rajta volt, hogy milyen módon kell bemutatni a megyéket. Volt, akinek verses formában, volt, akinek paródiába vagy épp énekelve avagy eszperente nyelven kellett bemutatni a megye értékeit.

Az egyik film igazán nagyon tetszett nekünk. Egy western film volt, akinek alkotóival össze is barátkoztunk. A film szereplői, akik képviselték városukat Apátfalváról érkeztek. Fazekas Kristóf felajánlotta nekik, hogy a későbbiek folyamán akár dolgozhatnánk együtt is. Rábólintottak, majd egy csoportot hoztunk létre.

A karaoke partin és a táncos esten nagyon jól éreztük magunkat, új barátainkkal sokat beszélgettünk. Következő nap nehezen kezdődött. Kevés alvás után fáradtan, ám de nagy lendülettel indultunk el a reggeli játékra. Egy kört alkottunk az alapján, hogy ki hány órát aludt. Majd egy kis vers segítségével átmozgattuk magunkat. A bemenetel utál 3 gyümölcsöt mondtak és minden embernek adtak egy gyümölcsöt. Így alkottunk külön csoportokat. A 3 előadó külön terembe volt, ott 45-45 percük volt arra, hogy fontos tanácsokat adjanak a filmkészítéssel kapcsolatba. A záráson elköszöntek a szervezők tőlünk, emlékül egy emléklapot kaptak a csapatok. Végül fájó búcsút vettünk az új barátainktól.”

Kreatív Ipar csapat tagjai, akik képviselték a csapatot a filmszemlén: Fazekas Kristóf, Gáspár Karolina, Lipthay Patrik, Molcsán György, Szemán Anita

A csapat szakmai vezetője: Vámos Zoltán

A csapat koordinátora: Moldován-Garas Helga

Békés megyei film, melyet 2016 őszén forgatott a kreatív csapat:


 171103 kreativ 02

171103 kreativ 03

171103 kreativ 04

171103 kreativ 05

171103 kreativ 06