Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.12.21., Tamás névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Erasmus Kongresszus és Kiállítás – ERACON 2018

2018. május 8. és 12. között, a dél-spanyolországi Murcia városában immár 14. alkalommal rendezték meg 30 ország közel 500 Erasmus koordinátora részvételével az ERACON című kongresszust. A Gál Ferenc Főiskolát Dr. Thékes István, külügyi titkár, intézményi Erasmus koordinátor képviselte. A négy napos rendezvénynek az Universidad de la Murcia Merced, Bölcsészettudományi Kara adott otthont, a résztvevők számos előadáson, workshopon és egyéb programon vehettek részt.

 

A város operaházában megrendezett nyitó ünnepségen Navracsics Tibor, az Európai Bizottság Oktatás, kultúra, ifjúságpolitika és sport biztosa, a rendezvény fővédnöke videó üzenetben üdvözölte a megjelenteket és köszöntőjében kiemelte, hogy az ERASMUS+ az EU egyik legsikeresebb projektje. A plenáris előadást az Európai Bizottság ERASMUS+ programért felelős főigazgató-helyettese „Az ERASMUS+ programon keresztül megvalósítandó mobilitás növelés 2020 után” címmel tartotta. Az Európai Bizottság jövőbeni tervei között szerepel az ERASMUS+ költségvetés bővítése, a hallgatói ösztöndíjak emelése és ezáltal a mobilitási aktivitás további növelése. További bizottsági célkitűzés a baleset- és felelősségbiztosítás problematikájának megoldása, az ügyintézés egységesítése, a könnyebb hozzáférés biztosítása.

A konferencia egyik legérdekesebb és legtartalmasabb előadását az olasz Luciano Saso, az Európai Egyetemek Hálózatának rektorhelyettese tartotta, aki prezentációjában történeti áttekintést nyújtott az Európai Unió oktatáspolitkájáról egészen az alapító atyák, Robert Schuman. Winston Churchill, Alcide De Gasperi koncepciójának bemutatásától kezdve napjaink kihívásain át a jövőbeni elképzelésekig.

Az előadások és workshopok mellett a nemzetközi kongresszus fontos eseményei voltak a kávészünetek, és a közös étkezések, hiszen ekkor lehetőség adódott a felsőoktatási intézmények képviselőinek új intézményi kapcsolatok kialakítására.

Murcia városában az állami egyetem mellett működik a Catholic University of Murcia of St. Antonio (UCAM) katolikus egyetem. A kongresszus zárónapján, a GFF intézményi Erasmus koordinátora és az UCAM nemzetközi igazgatója és ERASMUS koordinátora között folyt tárgyalás eredményeképpen a GFF és az UCAM között is partnerségi megállapodás jön létre, ami érinti a teológia, a pedagógia, a sport, az egészségnevelés, valamint a közgazdaságtan területét. Az UCAM nemzetközi igazgatója Danilo Constante elmondta, hogy szeretettel várják a GFF-s hallgatókat mind részképzésre, mind szakmai gyakorlatra.

A Gál Ferenc Főiskola ennek köszönhetően újabb partnerekkel fogja bővíteni intézményi partnerhálózatát annak érdekében, hogy hallgatóinak, oktatóinak még több mobilitási lehetőséget biztosítson.

 

Dr. Thékes István intézményi ERASMUS koordinátor
a Katolikus Murciai Egyetem nemzetközi igazgatóságán