Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.05., Aurél névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

ERASMUS+ járdamatricák a Gál Ferenc Főiskola gyulai Egészség- és Szociális Tudományi Karán

Az ERASMUS+ program 30. évfordulóján a Tempus Közalapítvány járdamatricákat küldött a programban részt vevő intézményeknek. Az ERASMUS+ az Európai Unió egyik legsikeresebb mobilitási programja, ami a felsőoktatási hallgatók számára a nemzetközi tapasztalat megszerzésével nemcsak a magas szintű nyelvismeret és a jobb munkaerő-piaci pozíció elérését segíti, hanem a hivatásra építő társadalmi szerepvállaláshoz nemzetközi perspektívát nyújt. Az egyéni boldoguláson túlmenően ez lényegesen hozzájárul a társadalom teljesítőképességéhez.

A Gál Ferenc Főiskola gyulai Egészség- és Szociális Tudományi Karán 2018. január 9-én tartott nyílt napon az intézmény mindkét épületében elhelyeztek egy-egy matricát, melyeket közösen ragasztott le Czinderi Kristóf kari Erasmus-koordinátor és Szin Borbála IV. évfolyamos ápoló szakos hallgató, aki az előző tanévben az Erasmus-program segítségével Belgiumban részképzést folytatott. Az eseményre a Kar gyulai intézetének oktatói, munkatársai és hallgatói körében került sor.

 


A Gál Ferenc Főiskola célja, hogy minél több hallgatója szerezzen külföldi felsőoktatási és országismereti tapasztalatot, és fogadhassa is a külföldi partnerek hallgatóit. A járdamatricákkal és az Erasmus+ programot bemutató tájékoztató rendezvényekkel Karunk hozzá kíván járulni az Erasmus+ program népszerűsítéséhez és a hallgatóink körében a mobilitási lehetőség minél nagyobb arányú kihasználásához.

A Gyula Televízió tudósítása az eseményről:

 

 

Gyula, 2018. január 10.

Czinderi Kristóf,

kari Erasmus-koordinátor