Meghívó
Beszámoló
A Gál Ferenc Főiskola 2018. január 31-én a Teleki Blanka Gimnáziumban tartotta a 2. mérföldkő utolsó tervezett projektnépszerűsítő és toborzó rendezvényét. A rendezvény célja az volt, hogy a projekt 14 év feletti célcsoportját, valamint a fiatal felnőtteket, családokat egy jó hangulatú, közösségi program keretében vonja be a projektbe.
A rendezvény helyszínéül a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumot választottuk, mert bár egy másik versenyképes árajánlat is érkezett a teremre vonatkozóan, a döntés során figyelembe vettük a rendezvény jellegét és az elérni kívánt célcsoport igényeit, valamint a terem berendezését, akusztikáját. A terembérletre vonatkozóan a Karcagi szakképzési Centrummal kötöttünk szerződést. A zenekar mellett tánctanár segítette az érdeklődőket. A táncházi program több, mint két órán tartott, több csoportban több száz érdeklődőt értünk el.
A rendezvény a program szerint történt.