Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.06., Brúnó, Renáta névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Száztizenötödik tanévünket kezdjük

Az utóbbi évek legnagyobb létszámával töltötte meg intézményünk ünneplőbe öltözött tanulóifjúsága a művelődési ház nagytermét.

Ünnepségünk első felében Nagy József esperes plébános úr Veni Sancte szentmisén kérte a Szentlélek segítségét az új tanévre is, a mise végén pedig átadták Rác Szabó Krisztiánnak, az intézmény új hitoktatójának katekétikai megbízólevelét. Az új pedagógus olvasta fel a szülők imáját, míg Marton József igazgatóhelyettes úr a tanárok imáját ismertette meg velünk. A szentmisét követően a Kölcsey előtti idők magyar himnuszának tekintett Boldogasszony anyánk című himnuszt énekeltük el.

            Számos vendégünk közül főtiszteletű Dr. Kozma Gábor rektor úr, intézményünk fenntartója köszöntött először bennünket, s elmondta, hogy nincs még egy olyan középiskola a megyében, amelynek tanévnyitóján rektor és dékánok ülnének, s egy család-metafora segítségével ismertette, a Gál Ferenc Főiskola milyen új intézményekkel bővül, s ebben a rendszerben milyen helyet foglal el a mi iskolánk. Kiemelte, hogy egyházi iskola vagyunk, s ez éppen a másokra való odafigyelésben, a segítségnyújtásban, a közös munkában és sportban, szórakozásban jelentkezik. A közösség tagjai sosincsenek magunkra hagyva, de fontos, hogy mindenkinek saját felelőssége, hogy éljen a kínálkozó lehetőségekkel. Beszédének végén jövendő tanévünkre Isten bőséges áldását kérte.

 

Izsó Gábor polgármester úr köszöntőjében rámutatott, milyen fontos intézménye iskolánk Békés városának, tanulói, tanárai szervesen kapcsolódnak a város intézményeihez, szervezeteihez.

Szlota József igazgató úr tanévnyitó beszédében érintette az iskola történelmét, hogyan vált a kis két tantermes gazdasági ismétlő iskola olyan intézménnyé, amely válaszolni tud az idők kihívásaira. Megismertetett bennünket azzal a döbbenetes adattal, mely szerint míg 2015-ben 502 tanulónk volt, jelenleg 553 diák tanul intézményünkben – ez egyedülálló teljesítmény a hasonló oktatási profilú intézmények körében. Elmondta, hogy ilyen feltételek és támogatás mellett jól tervezhető és szervezhető az iskola jövője. A főiskola keretein belül olyan közösségben élhetünk, amely új feladatokkal, kihívásokkal, kapcsolatokkal és színvonalas együttműködéssel kecsegtet bennünket.

Igazgató úr iskolánk Don Boscótól származó jelmondatával kívánt jó munkát, szorgalmat és kitartást az előttünk álló tanévre tanárnak és diáknak egyaránt: „Szeretet nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs nevelés!”