Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.12.21., Tamás névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

Megnyitotta első teljes tanévét a Gál Ferenc Főiskola Gyulán

Először nyitott teljes tanévet Gyulán a Gál Ferenc Főiskola szeptember 13-án. Az ünnepségen elhangzott, újra vannak nappali tagozatos hallgatók mindhárom, főiskolai diplomát adó alapszakon, emellett mesterszakokon is tovább lehet tanulni. Az Egészségtudományi Intézetet a jövőben kutatási centrummá alakítják, korszerűsítik és bővítik.

 

Újraindult a nappali képzés

Ápolás és betegellátás, szociális munka, valamint egészségügyi szervező alapszakokon indított képzést idén Gyulán a Gál Ferenc Főiskola. Mindhárom szakon vannak nappali és levelező tagozatos hallgatók is, ami előrelépést jelent, hisz az utóbbi két évben nappali tagozatra nem tudtak hallgatót felvenni a gyulai intézetbe, tájékoztatta lapunkat dr. Fodor Lajos dékán, intézetigazgató. Mint mondta, büszkék rá, hogy nappali tagozaton több államilag elismert nyelvvizsgával rendelkező elsőéves hallgatójuk is van.

Újdonság, hogy szeptembertől két szakon mester, vagyis egyetemi szintű képzésben is részt vehetnek a hallgatók Gyulán. Ilyen még nem volt a városban, ezért ennek nagyon örülnek, hangsúlyozta a professzor. Mindkettő nagyon népszerű, a felvételik szeptember végéig zajlanak. Az elsőévesek már húszan vannak, ám ez még változhat, hisz a fenntartó szeptember végéig fogadja el a jelentkezéseket, tájékoztatott dr. Fodor Lajos.

A mesterképzéseken egyfelől hittantanár-nevelő tanár képesítés szerezhető. Ez a Gál Ferenc Főiskola Szegeden működő Teológiai Karának kihelyezett képzése. A másik egyetemi szakon pasztorális tanácsadás, szervezetfejlesztés, karitásztudomány terén szerezhet egyetemi diplomát az, aki ezt a lehetőséget választja. Utóbbi az immár tíz éve Gyulán működő szociális munka alapszak egyetemi szintű folytatása is lehet, ez pedig az Egészség- és Szociális Tudományi Kar képzése kiegészítése.

Pillanatnyilag – a még le nem zárult felvételik miatt – 95 és 105 között mozog azok száma, akik idén megkezdhetik tanulmányaikat Gyulán. Emellett alkalmazott szociális gerontológia szakirányú továbbképzést is indítanak már diplomával rendelkezőknek, várhatóan 15 hallgatóval. Erre szeptember 20-ig lehet jelentkezni. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást az Egészség- és Szociális Tudományi Kar tanulmányi osztályán kérhetnek.

 

Akár a Pető Prémium Ponttal is együttműködnének

A júniusi tanévzárón bejelentett stratégiai keretmegállapodás kapcsán az intézetigazgató egyetemi tanár kérdésünkre kifejtette, az együttműködés a Békés Megyei Központi Kórház, a Gyulai Várfürdő Kft., a Gyulai Kistérségi Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye és a Gál Ferenc Főiskola között jött létre. Az együttműködés az oktatás, a tudományos kutatás és a pályázati együttműködés területét érinti.

A főiskola tervezi az ápolás és betegellátás alapszakon gyógytornász szakirány indítását is, amihez a várfürdő biztos gyakorlati helyként szolgálhat.

Felvetésünkre dr. Fodor Lajos professzor leszögezte, azon is gondolkodnak, milyen legyen a gyulai kar és a Pető Prémium Pont közti együttműködés. Úgy véli, jó lenne, ha idővel a konduktor képzéshez is hozzá tudnának járulni.

Az újonnan nyitott perspektívát dr. Kozma Gábor rektor is támogatja. A Gál Ferenc Főiskola rektora előnyösnek tartja, hogy a megállapodást aláíró intézmények szakemberei is taníthatnak a későbbiekben a főiskolán.

 

Kutatási centrummá bővítik a gyulai kart

A megnyitón elhangzott, 1993. szeptember elsején fontos esemény színhelye volt a gyulai főiskola épülete: ekkor tartották a gyulai felsőoktatás diplomás ápoló szakának első tanévnyitóját. Ez közel negyed százada történt. Dr. Fodor Lajos professzor, intézetigazgató egyetemi tanár ezzel, és az idei eseménnyel összefüggésben kijelentette, remélik, hogy ebben a formában utoljára rendeznek 2017-ben évnyitót. Bíznak abban, hogy az Intézmény intézetük infrastrukturálisan megújul, bővül, amiként abban is, hogy az építkezések hamarosan megkezdődnek. A tervekből egy szép, modern kutatási centrum képe bontakozik ki, fogalmazott az Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja.

 

Jó döntés volt megerősíteni a gyulai felsőoktatást

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a hallgatókat azzal köszöntötte, hogy jó döntést hoztak, amikor a Gál Ferenc Főiskola gyulai karát választották, majd Kosári DomokosSzéchenyi-díjas történész-akadémikus szavait idézve aláhúzta: az alkalom fel nem ismerésén, a tévedésen, a bizonytalanságon a legjobb szándék sem segít. A reális szem, a döntés és a határozott cselekvés képessége viszont, akár kockázatvállalás, akár kompromisszum van soron, meg tudja sokszorozni az erőt. Meg kell találni azt a bizonyos pillanatot, amely képes arra, hogy megfordítsa a sorsot.

A nem túl jó bőrben lévő gyulai felsőfokú oktatás számára 2016 második felében jött el az a pillanat, amikor döntéseket kellett hozni, idézte fel a városvezető. Látható, jó döntés született. Számukra ez nem jelentett kockázatot, hisz ismerték a Gál Ferenc Főiskola fenntartóját, amely Gyulán immár negyed százada működtet gimnáziumot, általános iskolát, óvodát, szakképzőt a helyi és a térség polgárainak megelégedésére.

– Bízunk benne, és erre jó okunk van, hogy a Gál Ferenc Főiskola lesz az a bizonyos jó gazda, amelynek a szeme hizlalja a jószágot. Módomban állt megismerni a főiskola vezetésének azon terveit, amelyek a kulturális fejlesztésekre vonatkozik, és csakis a legnagyobb elismeréssel tudok ezekről nyilatkozni. Szeretném biztosítani a főiskola vezetését arról, hogy az önkormányzat részéről mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tervek megvalósulását siker övezze – hangsúlyozta Görgényi Ernő.

Emlékeztetett arra, hogy már a gyulai felsőoktatás megalapozásánál elévülhetetlen szerepet játszott a város akkori, rendszerváltozás utáni első szabadon választott polgármestere, Pocsai Gábor. Azóta is minden önkormányzati vezetés szívén viselte a gyulai felsőoktatás sorsát. Hisz, mint mondta, mindenki számára világos, hogy a városnak és a térségnek szüksége van egy erős felsőoktatási intézményre, jó képzésekre.

 

Gyulának szüksége van a főiskola végzőseire

A polgármester szólt arról, hogy az oktatói gárda jelentősen növeli a város szellemi potenciálját, hallgatói pedig amellett, hogy életet, színt, pezsgést hoznak a hétköznapokba, biztosabbá tehetik a település jövőjét, főként, ha úgy döntenek, Gyulán szeretnék folytatni pályájukat. A város jelenlegi fejlődési útja ugyanis képes arra, hogy támogassa ezt az elhatározást, perspektívát kínáljon, hisz egyre nagyobb szükség lesz az egészségturisztikai és egészségügyi szakemberekre. Erre utal, hogy 2011 óta az idegenforgalom folyamatosan nő Gyulán, 276 ezerről 476 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma.

Az itthon maradást erősíti az is, hogy az egészségügy terén bér- és infrastrukturális fejlesztések történtek. A polgármester kiemelte: tavaly adták át a Pándy Kálmán kórház új műtéti tömbjét, amely egy több mint 7 milliárd forintos beruházás eredménye, és rövidesen elkezdődik, amire a város már 20 éve vár, a Gyermekosztály kialakítása a Semmelweis utcában.

A város első embere azt kívánta az elsőéveseknek, hogy főiskolás időszakuk életük legfelszabadultabb, legizgalmasabb korszaka legyen, majd Jókai Anna szavaival élve arra intette őket, hogy a tanulást se hanyagolják el, mert aki tudja a dolgok lényegét, meg tudja hosszabbítani saját határait. Minél többet tud, annál kevésbé lesz idegen a világban, és annál kevésbé tudja a világ átejteni.

A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának első teljes tanévet dr. Kozma Gábor rektor nyitotta meg ünnepi gondolataival. Visszatérve a 11. században alapított temesvári káptalaniskoláig, a rektor felidézte az előzményeket, és beszélt a mai feladatokról. Azt mondta: hagyományaikhoz ragaszkodva főiskolának nevezik magukat, ám összefogással mindent megtehetnek az egyetemesedésért.