A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája és a Gál Ferenc Főiskola közös szervezésében nemzetközi konferenciát tartottak a Gál Ferenc Főiskolán 2019. november 20-21-én Az európai identitás a lengyel-magyar kapcsolatok tükrében a jövő generációinak. Transznacionális és transzgenerációs tapasztalatok a lengyel magyar ifjúság körében címmel. A konferencián a Gál Ferenc Főiskola és a Kateketikai Iroda munkatársai mellett hat lengyel előadó vett részt a krakkói Ignatianum Akadémiáról és a II. János Pál Pápai Egytemről. Az előadások témái a történelmi lengyel-magyar kapcsolatokat járták körül a középkortól egészen a XX. századig, illetve bemutatták, hogy a közös történelmi tapasztalatok együttes értékelése milyen módon jelenhet meg az egyházi intézmények ifjúságpasztorációs munkájában. Ennek megfelelően a programban jelentős szerepet kapott az ifjúságról szóló 2018-as szinódus eredményeinek ismertetése és a két országra vonatkozó tanulságok összevetés.
A konferencia azt kívánta vizsgálni, hogy mit jelent manapság az európai és keresztény identitás az ifjúság számára, továbbá, hogy a történettudomány eredményei hogyan ültethetők át a mindennapi ifjúságpasztorációs munkába, amikor az európai keresztény identitás mélyebb értelmét kell megértenünk, majd megértetnünk a fiatalabb generációkkal.
Sajtómegjelenés:
Magyar Kurír