Gál Ferenc Főiskola Szeged

2024.10.12., Miksa névnapja van.
Betűméret:  A   A   A

A KHTK szervezésében: A rácson innen, és a rácson túl

 Rácson innen, és a rácson túl…

2018. november 7.

Rácson innen, és a rácson túl… címmel nagysikerű beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők 2018. november 7-én, szerdán a Kortárs Hallgatói Tanácsadó Közösség szervezésében.  A beszélgetést Koroknai András nyugalmazott börtönlelkész vezette föl, beszélt a munkájáról, az elért eredményekről. Majd átadta a szót a vendégeknek. A börtön büntetését letöltött édesapa végig reménykedett abban, hogy a gazdasági bűncselekményét, aminek nem is volt igazán tudatában - megússza felmentéssel.  A remény végérvényesen elszállt, amikor a bíróság a letöltendő börtönbüntetést hirdetette ki. Elmesélte, hogy bizony a hite is megingott, mivel nem tudott mit mondani a rabtársaknak, amikor kérdezték tőle, hogy „a Te Istened, miért nem védett meg a büntetéstől?” Szerencsére a családja és a legjobb barátja végig mellette voltak, nem hagyták el. Sőt időközben tovább erősödött a hite is.

A feleség és három gyermekük szintén nehezen élték meg a bent töltött időszakot. Az édesanyának főleg az okozott gondot, hogy a gyermekeknek hogyan is mondja el az igazságot, és az oktatási intézményekben a pedagógusok, illetve a többi gyerek hogyan fogadja ezt az új helyzetet. Nagy segítség volt a család barátja, az üzlettárs, aki végig segítette, támogatta a családot, és kiállt mellettük ebben a nehéz helyzetben.

Bemutatták az Angyalfa Alapítványt, ugyanis nagy kérdés egy-egy bűncselekmény kapcsán, hogy kit ér nagyobb sérelem. Az áldozatot, vagy az elkövető gyermekeit. Azt lehet látni és tapasztalni ugyanis, hogy az elítéltek gyermekei olyan bélyeget hordanak a homlokukon, amelyet nagyon nehéz eltüntetni. Óvodában, iskolában mindenki tudja, hogy a szülő vagy szülők mit követett/követtek el. Ki vannak rekesztve a mindennapokból, amelyek nem csak abból fakadnak, hogy a kenyérkereső apát elveszítik. Elutasítják őket. 

2003-ban alakult az Angyalfa Alapítvány, a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság (Prison Fellowship International) magyar tagszervezetével a Magyar Testvéri Börtöntársasággal szorosan együttműködve. Nemzetközi szervezet, melyet 1979-ben alapítottak a világ 117 országában jelen van. Az alapító Nixon elnök egykori tanácsadója Chuck Colson volt, akit a Watergate botrány miatt elítéltek. Ő a rendszerváltást követően találkozott Roszík Gábor evangélikus lelkésszel, akkori parlamenti képviselővel, aki támogatta, hogy létrejöjjön a Magyar Testvéri Börtöntársaság. A szervezet már 1992-től nagy hangsúlyt fektetett a fogvatartottak gyermekeinek támogatására, akkor még csak karácsonyi ajándékozással indult ez, aztán kiterjedt a nyári táboroztatásokra, és a lehetőség szerinti egész éves segítésre. Gyakran a családok eljutása a beszélőre sem megoldott. Statisztikák bizonyítják, hogy az a család, amely a szabadságvesztés miatt nem esik szét, és amennyiben a szabaduló fogvatartott vissza tud illeszkedni, akkor 6-szor nagyobb az esélye, hogy az elítélt nem fog újra bűncselekményt elkövetni.

Egy nagyon bensőséges beszámoló tanúi lehettünk, egy kicsit részeseivé váltunk annak, hogyan jártak meg hatalmas mélységeket a beszélgetés résztvevői, és milyen személyiségfejlődésen mentek át az évek során.

Dr. Petróczi Erzsébet

KHTK szupervízora