„A díszlet elfogyott…” a szív-út máshol folytatódik
A 2020. június 27-i szombaton szimfonikus zene töltötte be a Gál Ferenc Főiskola szarvasi campusát. Ha szűkebb körben is, de az idén is felcsendültek a ballagások ismerős dallamai, és a Szarvasi Gyakorló elbúcsúzott nyolcadik osztályosaitól.
A szülők és testvérek, a nevelőtestület szűk körű ünnepségét a Youtube-n élőben is követhették az a vendégek, a ballagók hozzátartozói. Az „újra együtt” érzése, öröme határozta meg a ballagás lélekemelő hangulatát, annak az öröm-fájdalom érzete, hogy egy közös „szív-út” véget ért. Az osztályfőnök vezetésével egyenként bemutatott végzős gyakorlós polgárok, a megkonduló lélekharang hangjára harmincketten vonultak be a szülők és a tanárok „szeretet-félkörébe.” Az elköszönő nyolcadikosokat a rendezvény nyitányaként a Gyakorló művészeti tánciskolásainak angol keringője köszöntötte, Baráth Csenge, Ökrös Zénó, Baksa Barna és Dorogi Edina légies táncával. A Gyakorlós óvodások, Bajusz Bende és Bencsik Holli szavalatával köszöntek el, annak üzenetével, hogy a valódi királyság lélekben testesül meg, nem külső csillogásban. - és az első díszlet „elhaladt”…
A Gál Ferenc Főiskola nevében Dr. Katona Krisztina rektori megbízott, főiskolai tanár búcsúzott el, hangsúlyozva, hogy a Pedagógiai Kar a Gyakorlóval együttes szívdobbanásban éli meg ezt az ünnepi alkalmat, mert közös munka és közös együttgondolkodás eredménye mindaz, ami ma beteljesül, aminek egy parányi fejezete ezzel a nappal lezárul. „Útravaló ballagónak” című frappáns szavalattal köszönt el Gulyás Anna elsős tanuló a saját édesanyja osztályától. Komlós Ágota és Nieddu Roberto búcsúzott az iskola tanulói közössége nevében, áldást kérve a megélt pillanatokra, azokra a közös élményekre, amelyeket együtt élt meg a Gyakorló közössége. Felidéztek olyan „szívnyomatokat”, amelyek közös történetünk részei, azok a pici mozaik darabkák, amelyek a Gyakorló lélek-rezdüléseit alkotják. Zelenák Zénó tanuló helyezte kicsit más megvilágításba Lackfi János versével az iskolát, megmutatva „valóságát”, még ha felnagyítva is egyes jelenségeit. A szórakoztató szavalat „bombaként” hatott: a szabadtéri ünnepség második díszlete „tovasétált” – megadva magát a felerősödött szélnek.
Felcsendült Massanet jól ismert dallama, és a nyolcadik osztályosok nevében Liska Janka és Bartolák Levente búcsúztak szüleiktől, tanáraiktól. Felidézték, amint a leányok nővé, a fiúk férfivá cseperedtek a tizenhárom-tizennégy év együttlét során. Az óvodából az óvónőjük vitte tovább a gyermekek többségét az az iskola alsó tagozatában. Mit kaphattak az évektől? – tette föl a kérdést Levente. „Barátokat. Szerelmeket. Élményeket. Gondolatokat. Kérdéseket. Néha válaszokat. Kulcsokat. Szeretetet. Bajtársiasságot. Ima-fegyvereket. Elágazásokat. Parancsolatokat. Belátásokat. Szépséget. Jóságot. Hűséget. Különleges érzelmeket. Rezdüléseket. „Lélek-mocorgásokat”.” – hangzott a válasz. De kellett az a könnyedség, az a több, amit Janka fogalmazott meg az itt eltöltött évek margójára, azért, hogy ne csak álmodjuk, de meg is éljük a jövőt. Ne csak álmodjuk szépnek, de tegyük is széppé az életünket. Ne csak gondoljuk a jót, hanem cselekedjük is! – fogalmazott. Nem másról szól ez a kérés, minthogy áldás lehessünk magunknak és mások számára is az életben, hangzott el a zárógondolatuk. A nyolcadikosok egy szál vörös rózsával köszönték meg szüleiknek az örömmel teli áldozathozatalt, a mindig odafigyelést. Tanáraiktól egy szál rózsával vettek búcsút, könnyek között, mert ezek az élmények, ezek a pillanatok csak itt jelentenek, csak ebben a közösségben jelenthetnek valamit, mert ezek közös „ragyogások” voltak. Korbely Kincső és Illés Petra, És mi arra születtünk című művet adták útravalóul. Dr. Kiss Imre plébános atya, főiskolai tanár, a Szent Klára Római Katolikus Plébánia nevében köszönt el, útravalóként a tarisznyákba tett lélek-üzenettel, és annak a hirdetésével, hogy az igaz szeretettel megjárt utak végén Jézus vár. Bátor elindulást kívánt, és annak felismerését, hogy ezen az úton sosem vagyunk egyedül, mert egymásnak, egymásért is vagyunk. A zászlóátadás a szeretet, a hit lángja őrzésének továbbadását jeleníti meg, azzal a súllyal, hogy az elkövetkezők, a zászlót tovább vivők is legyenek jó polgárai a Gyakorlónak. A nyolcadikosok és osztályfőnökük, Gulyásné Dékán Klára a zászló átadását követően egy-egy szeretet üzenettel köszöntötte az intézményt, a ballagás vendégeit. Juhász Gyula „Nincs búcsúzás” című versével Makai Gergő összegezte a fiatal búcsúzó és mégsem búcsúzó életérzést. Bíró Gyula, az intézmény igazgatója, főiskolai mestertanár, Bach muzsikája aláfestésével fogalmazta meg ünnepi gondolatait. Kérte, hogy ne legyen a napnak olyan órája, amikor nincs, ki megfogja a kezünket, nincs, ki a félelmünkben bátorít, nincs, aki megvigasztal, nincs aki velünk nevet, és ne legyen a napnak olyan órája, mikor karjába ne zárna az Úr. Ne legyen olyan pillanata az életünknek, amikor nem vagyunk egymásnak. Ünnepi gondolataiban megfogalmazta, hogy a Gyakorlóintézmény az az „álom-csapat”, amely tud álmodni – már csak ezért is álomcsapat – , tud álmokat adni, és tud megvalósítani álmokat. Ennek bizonyítéka, hogy a Gyakorlót közösen álmodták meg, és közösen álmodták újra, kilenc évvel ezelőtt a fenntartó, az intézményvezetés, a szülői és nevelői közösség. Mindezt a gyermekek szeretete és a kárpát-medencei pedagógusképzés iránt való elkötelezettségből. Ehhez kellett egy „lángőrző”, egy szikra, amely valódi fényességű lángot gyújtott, és ez nem más, mint hét éve a Gál Ferenc Főiskola, és annak vezetése, Dr. Kozma Gábor, aki a pedagógiai műhelyteremtés elkötelezettjeként nem hagyta, hogy a pedagógia „örökmécsese” kihunyjon Szarvason. A Gál Ferenc Egyetem küldetéssel van Békés megyében, Szarvason. Az intézményvezető a Gyakorló különlegességét hangsúlyozta, ami a fizikai terek nélküli szeretetáramlás intézménye úgy, hogy akár tizennégy évesen is leszaladhatsz egy bátorító ölelésre, a volt óvodapedagógusodhoz. Személyes üzeneteket, élmény nyomatokat sorolt mindenkiről az osztályban, személyenként, személyesen, mitől voltak ők különlegesek, mitől valódi fénypontok, és miért lehetnek majd a „fénypont-gyűjtő” Gyakorló után olyan fényességek, amelyek világítanak, növekednek, és semmilyen sötétség nem szüntethet meg. Ez a boldog élet a valóságossága, a valódban megéltség, és a valódi élet-ragyogása. Bár ahogy Richárd barátunk szerenádon megfogalmazott summás véleménye mondja: „az igazgatói beszédeknek se füle, se farka”, itt mégis könnyek szaladtak a szemek sarkába. A tantestület meglepetés dallal köszönt el: „szállj, repülj, sikerül!” -hangzott fel a jól ismert dal.
Az intézmény vezetője, és Dr. Benczéné Kardos Karola, a Bóbita Alapítvány kuratóriumi elnöke díjakat adományozott. „Év kisdiákja” címet vehetett át Baráth Csenge, Bóbita-díjat a nyolc éven keresztül nyújtott kimagasló tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért, versenyeredményéért Liska Janka Eszter és Vándor-díjat, amely az intézmény által adományozható legmagasabb elismerés, Baráth Luca és Uhljár Adrienn Petra. A szülői közösség aktív tagjaiként az intézményért és az osztályközösségért végzett munkájukért elismerést vehettek át: Csipainé Kituljak Rita, Baráthné Liszkai Noémi, Sass József, és Csatai János szülők. A ballagáson adták át az idei Ildikó-díjat is, amelyet a Gyakorlóintézmény a fenntartó főiskola egyetértésével 2017-ben alapított Podani Mihályné Ildikó szakvezető óvodapedagógus, gyakorlati képzés vezető emlékére. A kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként igazgatói határozat alapján odaítélt Ildikó-díj metszett üveglappal, díszoklevéllel és anyagi elismeréssel jár. Az Ildikó-díjat ebben az évben Huszár Istvánné nyugalmazott igazgatóhelyettes, vezetőtanár, főiskolai mesteroktató, Litauszkiné Erki Katalin vezetőtanár, munkaközösség-vezető, Roszik Melinda szakvezető tanító, Hóbely János Zoltán és Molnár András technikai munkatársak vehették át. A díjakat az intézmény vezetője adta át. Rektori előterjesztéssel az Ildikó-díjat kiemelkedő pedagógiai és vezetői szakmai munkájának elismeréséül Bíró Gyula is átvehette Dr. Katona Krisztina rektori megbízott asszonytól. A ballagási ünnepélyt a nyolcadik osztályosaink tánca zárta. A meghatottság, a lelket emelő pillanatok, az elköszönés, a szeretettel egymásra gondolás és … - egy újabb szélrohamban a díszlet végleg elfogyott.
Sz.Zs.
